Tudástár

Ez az, ahogy jó dolgozni …

… és tényleg ezt gondolom, sőt ezt többnyire ezt is csinálom. Nem hazudok, előfordul, hogy egy-egy nap nehezebb és vannak kihívások, nem is kicsik. Ezekkel együtt szeretem a munkám és az életem.

Miért is érdekes ez? Miért szeretném ezt leírni Nektek?

Végzettségem szerint jogász vagyok. 2018-ig nagyrészt ezzel is foglalkoztam, és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy jól csináltam. 40 éves voltam, amikor valami megmozdult bennem, hogy valami más kell, valahogy más kell. 2018-ra aztán már több iskola is a hátam mögött volt, mégis maradtam a verkliben, nem mozdultam. A munkám már semmilyen örömet nem okozott, állandóan fáradt és kedvetlen voltam. A gyerekeim nap mint nap ezt  látták, ezzel szembesültek.

Bán Zsuzsa, egyik kedves tanárom, akkortájt készített egy interjú-sorozatot Y generációs fiatalokkal, akik furcsa mód – rövid időt töltve a munka világában -, azt mondták, hogy utalják a munkájukat, a munkahelyüket és a munkatársaikat. Arra a kérdésre, hogy ez hogyan lehet, azt a választ kapta, hogy ezt hallják otthon a szülőktől. 

Ez mélyen elgondolkodtatott. Tényleg ezt a példát mutatom? És ami még rosszabb – tényleg ezt az életet akarom élni? Keserű, boldogtalan és szürke ötvenes, aztán hatvanas akarok lenni? 

Neeeeeeeeeeeeeeem!!!

De mindjárt ötven vagyok! Fenekestül tényleg most akarom felforgatni az életem? Nincs még késő? Elment a józan eszem? 

Ide-oda cikáztam bennem a kérdések … 

… ok, jó esetben még legalább 30 évem hátravan. Ok, hogy szeretném ezt eltölteni? Maradok az ismert meleg sz@rban vagy változtatok.

Valójában a nap végén mindig minden egyetlen döntés. Az a legrosszabb hallani a coaching során, amikor valaki azt a választ, hogy “nem tehettem róla” vagy hogy “nem volt más választásom”. Ilyenkor szép kihívás azokat a kérdéseket feltenni, amelyek pontosan rámutatnak arra, hogy mindig van másik választás, csak Te éppen nem akartad meghozni ezt a döntést és kényelmesebb volt bene maradni az áldozat szerepében. Ennél még az is jobb, ha ilyenkor azt mondjuk, hogy “nincs erőm és energiám ezt most végigvinni, egy kis időre van még szükségem és utána hajrá!” A következő probléma akkor merül fel, amikor eljön ez a határidő és maga a határidő is kíváncsi, hogy mi lesz a következő lépés.

Szóval az a kérdés, hogy – valószínűleg annak ellenére, hogy még a szomszéd is azt mondja, hogy teljesen megőrültél, hogy váltasz – van-e bátorságod végigcsinálni. Arra ne számítsatok, hogy valaki megment majd benneteket! 

Aki valójában megment benneteket, azok Ti magatok vagytok!.

És hogyan? Azzal, hogy belevágtok. A legnehezebb meghozni a döntést. Persze megint hazudnék, ha azt mondanám, hogy “gyalog galopp volt az utóbbi 8 év. Mindig van akadály, amit meg kell ugrani és sokszor beugrik, hogy “kellett ez nekem?”

Igeeeeeeeeeeeeeeeen! 

Én úgy döntöttem, megmentem saját magam és ezzel nemcsak magamnak, de a gyerekeimnek és másoknak is példát mutatok.

Lassan lépésről lépésre jobban lettem és vagyok, 57 évesen teljesen egészséges vagyok, szívből szeretek dolgozni és éppen most iratkozom be egy jóga-tanári képzésre. Késő lenne? Nem hiszem – most jött el az ideje. Tudjátok! Amikor az emberi és az isteni idő találkozik. Fel merem venni a szakadt farmerem, imádom a tüll szoknyáim és a piros rúzsom és már nemcsak jól tudom, mi tesz boldoggá, hanem így is élek.

És még valamit szeretnék Nektek elárulni. Ezen a bizonyos “sárga úton” nem fog mindenki tapsolni és örülni annak, hogy változtattok. Nem fogja mindenki jó szemmel nézni, hogy más életet akartok élni. Ez nem jó vagy rossz, ez tény. De!!!! Az Univerzum első számú törvénye a szabad akarat törvénye! Én is szomorú voltam, amikor néhány barátomtól búcsút kellett vennem, mert nem szerették azt, ami lettem, nekem pedig nehéz volt nézni azt, amiben maradtak. Elváltak az útjaink. Hálás vagyok minden percért, amit együtt töltöttünk, de már a magam útját akartam és akarom járni. A lelkem hajtott és hajt, mert szereti azt, amit választottam és amivé ezáltal váltam. Zárójelben megjegyzem, hogy a jó hír az, hogy 50 felett is lehet igaz barátságokat kötni. Tényleg!

Szóval megérte és megéri minden egyes nap menni tovább a “sárga úton”. A magam életét élem, nem azt amit mások rám szabtak, hanem amit én választottam. 

Az én döntésem, az én felelősségem.

Boldog vagyok. Szeretem a munkám és szereti az életem. Én teremtettem. 

Nektek is ezt kívánom! Soha nincs késő! Hajrá! 

Megosztás

© 2025 Minden jog fenntartva | Lunarium Academy

Ajándék Meditációs Videó feliratkozásodért!

Iratkozz fel a Lunarium Academy hírlevelére, és ajándékba megkapod exkluzív „Harmónia a genetikában” meditációs videónkat!
A feliratkozást követően e-mailben megküldjük neked az ajándék videónkat, és elsőként értesülhetsz új képzéseinkről, eseményeinkről és tartalmainkról.
GDPR*